DALFORDÍTÁSOK

Prince zenéit eddig csak zeneként hallgattad? Pedig a dalszövegei is megérnek egy misét. Némelyik egy gyónást is. Az élmény új szintje nyílik meg előtted, ahogy megérted miről szólnak dalai. Hogy ütőssel kezdjünk: Komoly részben Prince egyik dalának köszönhetjük a Parental Advisory Explicit Lyrics matricák megjelenését a CD-borítókon. De Prince, a közhittel ellentétben, korántsem csak a szexről énekel egyéni módon. Mindenről megvan a véleménye. 53 éves korára, 30 éves zenei munkássága alatt sok mindent megélt, és ez tükröződik a dalok mondanivalóján is. Mindezt egyedülállóan gazdag nyelvi leleménnyel, humorral, költészettel teszi, mely elválaszthatalanul szövődik egybe zenei ötleteivel.

Angolul minden Prince dalszöveget elérhetsz. Csak egy nyersfordítás sokszor mit sem ér. Prince előszeretettel használ szó- és stílusjátékokat, szlengszavakat, amerikai közéleti és bulvár utalásokat. A Princegurun a dalfordítások mellett megtalálod az egyes angol kifejezések, kultúrafüggő utalások értelmezését, a dal keletkezésének körülményeit, melyek segítenek dalok megértéséhez. Meg: a Princeguru a legérdekesebb témájú dalok kiválogatásával segít elkezdeni az ismerkedést Prince többszáz dalból álló munkásságával. Még egy: a dalszöveg sosem független a zenétől, legjobb a zenét hallgatva olvasni a dalok szövegét.  
  
A fordításokhoz örömmel vesszük a jobbításokat. Írj nekünk! A fordítások után magunk is jelezzük, ahol szerintünk nem biztos eléggé az információ.

Leírás
Dal címe
Év / Album
A legismertebb Prince szám. De miről szól?
1984   Purple Rain
Maszturbáló, szexmániás gazdag lány története, ami kiakasztotta Al Gore nejét

1984   Purple Rain
Hogyan látja Prince a globális világ veszélyeit 2009-ben?

2009   Lotusflov3r
Egy arab lány élete szept. 11-e után, a "terror elleni háború" és a fellángoló arabellenesség idejénCinnamon Girl2004   Musicology



"Hogyha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre" - a csóró, örök vesztes családapák keserű himnusza 
1991 Diamonds and Pearls



Prince átírta az amerikaiak legszentebb hazafias dalát. A konzervatívok tajtékzottak.
1985 Around the World in a Day


Leszophat egy lány egy szép pasit esküvő előtt menyasszonyi ruhában?


1980   Dirty Mind



"Szerelem a négyzeten". Az érett Prince szerelmi vallomása leendő hitvesének.
1996  Emancipation



"Krém. Eljött a te időd. Krém. Juss a csúcsra. Krém. Sose állj le." - Na, ez mi ez?
1991 Diamond & Pearls



Má megint itt van a szerelem! Avagy bűn-e a házasságon belüli kapcsolat? Korda Gyuri bácsi és Klárika tudnának mesélni.
1998 Newpower Soul